Táplálékkiegészítők

Omega 3 zsírsav

Fogyókúra, cukorbetegeknek is

Acidophilus Plus

Vitamin gyerekeknek

GNLD termékek

'Iparművészet' videók

(7 db videó)

A húsvét a keresztények legfontosabb ünnepe, de a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is.

A Biblia szerint Jézus – nagypénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt.
Helyettes áldozatával megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett.

A húsvét egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel is, melynek elemei a feltámadás, az újjászületés.

Stábunk látogatást tett a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, ahol az előző évek hagyományait folytatva, különleges húsvéti kiállítással és játékkal várták a látogatókat.

A csaknem 1000 négyzetméteren elterülő interaktív kiállításon megismerkedhetünk a húsvét történetével és hagyományőrző szokásaival, valódi díszített és óriás hímes tojásokban gyönyörködhetünk. Megtudhatjuk mit jelent a barkaág, miért a nyúl hozza a tojást, és mi köze van az egészhez a báránynak. Ha pedig a szellemi akadályverseny állomásait végigjárjuk, bezsebelhetjük a jól megérdemelt jutalmat.

Filmünkben bemutatunk néhány ott dolgozó nép- és iparművészt.
Tekintsék meg 6 részből álló videónk 5. részét, melyben Molnár Valéria kosárfonót mutatjuk be.

Kellemes húsvéti ünnepeket, a videóhoz pedig jó szórakozást kívánunk!

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

vélemények ( 0 )

'Iparművészet' videók

Gurmai Ferenc – fafaragó /2008. Húsvét

Stábunk látogatást tett a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, ahol az előző évek hagyományait folytatva, különleges húsvéti kiállítással és játékkal várták a látogatókat. A Videó >
Kategória: Iparművészet
2009. április 13. hétfő

Isaszegi Művészeti Napok – F. Orosz Sára keramikusművész

Híradónkban F. Orosz Sára keramikusművésszel láthatnak interjút az XV. Jubileumi Isaszegi Művészeti Napok rendezvénysorozat kapcsán. Videó >
Kategória: F. Orosz Sára, Iparművészet
2008. november 9. vasárnap

Betekintés a szövés tudományába

Igen szép hagyomány a szövés tudománya is. A zalai megyei Murakeresztúron szövőtanfolyamot szerveztek az érdeklődők számára. Videó >
Kategória: Iparművészet, Kószné Hajdú Klára
2008. június 21. szombat

Gorzafalvi képeslap

A fazekas mesterség az egyik legősibb a világon. A Kárpátokon túl egy csángó kis faluban, Gorzafalván a nagy öregek még mindig Videó >
Kategória: Iparművészet, Kisfilmek, Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus
2008. június 2. hétfő

Hegedűs Erzsébet üvegfestő művész

Hegedűs Erzsébet üveg-művész nemrégiben kapta meg a Formatervezési Nívódíjat és a Gorka díjat, mely művészi munkássága elismerését jelenti. Ezekhez az alkotásokhoz türelem, Videó >
Kategória: Hegedűs Erzsébet, Iparművészet
2008. május 13. kedd

Kulturális híradó – Képzőművészet – Somogyi Réka selyemfestő

Kultúra Reggelire: a KMTV kulturális híradója. Minden reggel 7 órakor nézze Ön is! A selyem nem engedi meg a tétovázást, a kísérletezést, Videó >
Kategória: 2008. március, Iparművészet
2008. március 5. szerda

Videó ajánló: (véletlenszerűen)

Aldemaro Romero: Latin-amerikai kvartett /Budapest Saxophone Quartet

Ma egy kamarakoncertre invitáljuk Önöket, a fertődi Esterházy-kastélyba, a Budapest Saxophone Quartettel. Előadásukban most Aldemaro Romero: Latin-amerikai kvartett Videó >

Starlight Musical Együttes – School Musical show

A Starlight Musical együttes 2007 második felében alakult meg fiatal musicalénekesekből. Műsoraikat különböző témákból válogatva állítják össze: Hercules Videó >

Mihályfi Mária festőművész

Mihályfi Mária tipikusan korunk művésze, aki érzékenyen éli meg a világot, munkáit azonban az élet lelki, szellemi továbbrezgései Videó >

Marquise koncert a Gödöllői Királyi Kastélyban

Kultúra Reggelire: a KMTV kulturális híradója. Minden reggel 7 órakor nézze Ön is! A selyem nem engedi meg a Videó >

Vörösmarty Mihály Ének Zene, Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium 50 éves jubileumi gálakoncert 2. rész

A komoly kulturális és művészeti értéket képviselő oktatási intézmény komolyzenei tagozata: énekkarai e jeles jubileum alkalmából a Művészetek Videó >

Ciprus – Summerfest 2008. záróceremónia

A Summerfest 2008. Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásár 2008. augusztus 21-i , Százhalombattai záróceremóniájának színpadi műsorát mutatjuk be Videó >

Bruce Broughton: Theme from “JAG” /a Dohnányi Ernő Zeneiskola Újévi Hangversenye a Budapesti Gazdasági Főiskola nagytermében

Ma a Dohnányi Ernő Zeneiskola 2009-es újévi hangversenyét tekinthetik meg. Műsorszám: Bruce Broughton: Theme from "JAG". Videó >

Budapesti versmondó verseny a Magyar Kultúra Alapítvány székházában

Budapesti versmondó verseny a Magyar Kultúra Alapítvány székházában - 2008 márius 10. A versenyből az ünnepélyes eredményhirdetést mutatjuk Videó >

Di sapozhkelekh – Budapest Klezmer Band

Tekintsék meg a Budapest Klemzer Band Budapesten, a Dohány utcai Zsinagógában adott koncertjének következő részét! Mai műsorszám: Di sapozhkelekh Videó >

Garai Ifjúsági Tánccsoport

Olyan hagyományőrző együttesről van szó, amely a magyar táncok mellett az ott élő nemzetiségek táncait is táncolja. Így Videó >