'Csepregi György' videók
A Gellért Hotelben Csepregi György kiállítás megnyitója, egyben szerzői előadói est is volt.
A művészre jellemző, hogy kórus, illetve hangszeres együttes bevonásával tart komplex képzőművészeti, zenei előadásokat.
Művészeti oktatásával édesapja foglalkozott először, több művészeti ágban képezte. Tizenöt éves korától a BMK rajzkurzusain tanult. Tanulmányait később magánúton végezte, mestere Sinkó István. 1986-ban hosszabb időt töltött Amszterdamban, Párizsban és Londonban. Rajzait és írásait az Élet és Irodalom, az Új Magyarország, a Mozgó Világ, a Kalligram és a pozsonyi Irodalmi Szemle közli rendszeresen. Szociográfiai ihletettségű munkái speciális élethelyzetű embereket, drámai szituációkat, perifériára szorult szereplők portréit jelenítik meg. Több műfajban is dolgozik, grafikai sorozatai mellett nonfiguratív festményeket készít. 1997-től Érden él.
Szériái, amelyeket rendszerint kiállít: Csavargóportrék, Catalogus Rerum – Jelenségek Jegyzéke, „Szobrok”, Történelmi vázlatlapok. A Csavargóportrék vázlatrajzokból és sokszorosított grafikákból álló sorozat, szelektált verziójából a szerző a Déli Pályaudvar várótermében rendezett kiállítást, hajléktalanok részére. A Catalogus Rerum nagyméretű táblaképek szériája, amely a jelenségeknek a „kép a képben” elvén létrejött, szubjektív, szeszélyes sorrendje nonfiguratív rendszere. A „Szobrok” síkban ábrázolt, szoborszerű antropomorf ábrák, egyedi grafikai megoldással: többszörösen egymásra ragasztott, fénymásolt felületek képezik az alapot, erre kerül pasztellel a végleges rajz. Ennek a „kollázstextúrának” az alkalmazása sajátos monokróm tónust hoz lére. A „Történelmi vázlatlapokat” tizenhat táblából álló sorozat alkotja, amelyek egyenként többszöveges-rajzos vázlatrajzot tartalmaznak, a vázlatrajzot önálló műfajként kezeli. A sorozat az Aszódi Petőfi Múzeum millenniumi kiállításán volt először látható. 2000-ben zeneszerzőként debütált, keresztény vallásos művekkel.
'Csepregi György' videók
Videó ajánló: (véletlenszerűen)
Moon Dance
Ezt a meglepetés számot az iskola legidősebb növendéke, Varga Renáta készítette tanárainak. A "nagy" lányok ezzel a tánccal Videó >
Komáromi Pisti: Üvegbe zárt napsugarak /Aranyalbum
A mai adásban Komáromi István Üvegbe zárt napsugarak című számát láthatják-hallhatják. Videó >
Cavinton Néptáncegyüttes
Folytatjuk a KincsM fesztiválhoz kapcsolódó felvételek bemutatását. Ma a Kelenvölgyi Közösségi Házból a Cavinton Néptáncegyüttes műsora következik, melyet Videó >
Sivasakti Kalánanda Táncszínház – Ánanda nadamidum
A kulturalis.tv műsorán a Sivasakti Kalánanda Táncszínház 2006. február 17-én a Merlin Színházban tartott előadását láthatják, melyet nyolc Videó >
Equins – Janis Joplin: Elite syncopations
Az Equins fantázianevű zongora-vibrafon duó több szempontból is különleges színfoltja a magyar zenei életnek. Különleges, mert a 2004-ben Videó >
Kulturális Híradó – Zene
Mai Kulturális Híradónkban a Weiner Leó Zeneiskola ütősegyüttesével ismerkedhetnek meg. Videó >
Kovács B.: Velencei karnevál /Baranya Fekete Gyémánt Fesztivál Fúvószenekar
Tekintsék meg a Baranya Fekete Gyémánt Fesztivál Fúvószenekar évadzáró hangversenyén készült felvétel befejező részét. Mai műsorszám: Kovács B.: Velencei Videó >
Kodály: Háry János – Toborzó /Jótékonysági Katonazenekari Parádé
A Pestszentimrei Sportkastélyban került megrendezésre a Jótékonysági Katonazenekari Parádé a Dohnányi Ernő Zeneiskola és az ETÜD Zenei Alapítvány Videó >
Alkotótábor – Tokaj
A következő kisfilmet a Magyar Művelődési Intézet ésKépzőművézeti Lektorátus bocsátotta rendelkezésünkre. Egy 1986-ban, Tokajban tartott művészeti alkotótábor felvételeit Videó >
Ágoston Béla: Oldás és kötés – 2. rész
Ágoston Béla: Oldás és kötés - táncszínházi koncert A kvartett zenéjére a táncosok (Dombi Kati, Várszegi Tibor, Ónodi Béla, Videó >








