'Málna Zenekar' videók
Mai adásunkban a Málna Zenekarral ismerkedhetnek meg.
A Málna Zenekar 2002-ben alakult „Gyermekvarázs Együttes” néven, a XVI. kerületi Rácz Aladár Zeneiskola tanáraiból. Az együttes vezetője és megálmodója Tomhauser Noémi gordonkaművész, zenepedagógus.
2008-ig kizárólag a XVI. kerület rendezvényein, gyermekprogramjain léptek fel. Műsorukon Tomhauser Noémi saját szerzeményei szerepeltek. Műveinek jellemzői a gazdag hangzásvilág, játékosság, humor, melyek lehetővé teszik, hogy minden koncert interaktív legyen a közönség számára.
2008-ban személyi és arculatbeli változások álltak a zenekar életébe, és Málna Zenekar néven 6 tagú együttesként működnek tovább.
A zenekar jelenlegi tagjai:
Tomhauser Noémi (zeneszerző, ének, cselló, furulya)
Grasso-Kormos Mária (ének, klarinét, furulya)
Balogh László (gitár, hegedű)
György Ákos (zongora)
Horti András (basszusgitár)
Horváth Zoltán (ütőhangszerek)
A változások eredményeképpen elkészítették „Kicsi a világ” című lemezüket, és a XVI. kerület határain kívül is rendszeresen fellépnek.
A lemez dalanyaga a legkisebb korosztálytól a kisiskolás korosztályig szól, sok megzenésített gyermekverssel, valamint saját szövegű játékdallal.
Jellemzője a könnyen tanulható és játszható szöveg, a gyermekek életkorának megfelelő dallam, valamint a gazdag hangszerelés.
A cd-t a budapesti Dohnányi Ernő Zeneiskola adta ki 2008. decemberében.
'Málna Zenekar' videók
Videó ajánló: (véletlenszerűen)
Johann Strauss: Egy szív, egy gondolat /Debreceni Filharmonikus Zenekar
Johann Strauss: Egy szív, egy gondolat /Debreceni Filharmonikus Zenekar A Debreceni Filharmonikus Zenekar minden évben turnézik Franciaország nagyvárosaiban, ahol Videó >
Dohnányi Ernő Zeneiskola – Újévi Koncert 2007
Mai adásunkban a Málna Zenekarral ismerkedhetnek meg. A Málna Zenekar 2002-ben alakult „Gyermekvarázs Együttes” néven, a XVI. kerületi Videó >
Weiner Leó Zeneművészeti Szki – blockflöte tanszak
Az épületben hangszigetelt zenetermek, hangversenyterem, barátságos osztálytermek, informatika terem, saját tornaterem, valamint melegítő konyhás ebédlő biztosít megfelelő infrastruktúrát Videó >
Reményik Sándor: Ének anyámról /Amatőr Művészeti Fesztivál – Sarkad
A Békés Megyei Tudásház és Könyvtár, valamint a Békés Megyei IBSEN Kht. Kulturális Irodája 2008. december 6. - Videó >
Lehár: Cigányszerelem – „Messze a nagy erdő”
Immár 8. alkalommal került Balatonmagyaródon megrendezésre Kristóf-Napi Áldások címmel a kétnapos kulturális program. Az első nap végén a SZIRT Videó >
Asztalos Zsolt, Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület
A Kulturák közötti párbeszéd európai éve rendezvénysorozat kapcsán a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület a Kultúra és foglalkoztatás Videó >
“Ifjú Szív” Magyarországi Német Nemzetiségi Néptáncegyüttes /Szekszárd – Országos Nemzetiségi Fesztivál
A X. Országos Nemzetiségi Fesztivál 2009. április 25-26. került megrendezésre. A fellépők közül ma az "Ifjú Szív" Magyarországi Német Videó >
Az Operaház fantomja / The Phantom of the Opera – Caprice Vonósnégyes
A Caprice Vonósnégyes a budapesti Bank Centerben tartott koncertjén a zeneirodalom legkülönbözőbb hangulatú darabjain keresztül mutatta be sokoldalúságát. Mai Videó >
Határőrség Zenekara – Samantha
A Határőrség Zenekara előadásában ma a Samantha című számot láthatják-hallhatják. Jó szórakozást! Videó >
Stöckert Ádám: Strokes Batucada Band
Komolyzenei sorozatunkban Sopron Város Fúvószenekarának 2006. Szilveszteri koncertjét követhetik nyomon, amely az MKB Arénában zajlott, 2006.12.31-én. Vezényel: Ferenczy Balázs Közreműködtek: Soproni Videó >








