'Jazz, ragtime és hasonlók' videók
Kevés jazz-együttes mondhatja el magáról, hogy rendszeresen telt ház előtt lép pódiumra, de a Chameleon Big Band ilyen zenekar. Show-elemekkel tarkított, egyéni stílusú és különleges hangulatú estjeiket rendre nagy színpadokon rendezik meg, s mindegyiken bebizonyítják, hogy nem véletlenül viselik a kaméleon nevet. Nagykoncertjeiken a szvinget, a latin melódiákat, jazz-rock és funky darabokat gondosan kitervelt és megszerkesztett műsor kapcsolja össze.
Erről az érdeklődők 2008. február 8-án az IBS színpadán is meggyőződhettek, ahol a zenekar új műsorának, a New Orleans-i karneválnak volt a bemutatója. A koncert sztárvendége Nagy Iván, a Benkó Dixieland Band harsonása, aki a New Orleans-i zenei világot képviselte, s a karneváli hangulathoz Zsemlye Sándor szaxofon-virtuóz is hozzájárult.
A koncertet stábunk rögzítette. A teljes koncert megtekinthető, de a könnyebb kezelhetőség érdekében kb 10-15 perces blokkokra tördeltük, ügyelve a tartalmi egység megtartására.
Mai műsorszámok: A Night In Tunisia, Oye Como Va
Előadják: Zsemlye Sándor és a Chameleon Big Band
'Jazz, ragtime és hasonlók' videók
This Masquerade, Georgia on my mind – Chameleon Big Band
Chameleon Big Band Mai műsorszámok: This Masquerade, Georgia on my mind Videó >Kategória: Jazz, ragtime és hasonlók
Groovemaker, Basie straight ahead – Chameleon Big Band
Chameleon Big Band Mai műsorszámok: Basin street blues, Sheikh of araby, Hello Dolly Videó >Kategória: Jazz, ragtime és hasonlók
Basin street blues, Sheikh of araby, Hello Dolly – Chameleon Big Band
Mai műsorszámok: Basin street blues, Sheikh of araby, Hello Dolly Előadják: Nagy Iván (Benkó Dixieland Band) és a Chameleon Big Band Videó >Kategória: Jazz, ragtime és hasonlók
Blue chip, In the mood – Chameleon Big Band
Chameleon Big Band az IBS színpadon - Blue chip, In the mood Tekintsék meg a zenekar új műsorának, a New Orleans-i karneválnak Videó >Kategória: Jazz, ragtime és hasonlók
Spain, Muy caliente, Pennsylvania 6-5000 – Chameleon Big Band
Chameleon Big Band az IBS színpadon - Spain, Muy caliente, Pennsylvania 6-5000 Tekintsék meg a zenekar új műsorának, a New Orleans-i karneválnak Videó >Kategória: Jazz, ragtime és hasonlók
Weiss-Thiele: What a Wonderful World
Immár 8. alkalommal került Balatonmagyaródon megrendezésre Kristóf-Napi Áldások címmel a kétnapos kulturális program. Az első nap végén a SZIRT Együttes adott koncertet. 4. Videó >Kategória: Jazz, ragtime és hasonlók, Kristóf-napi Áldások - Balatonmagyaród 2008
Equins – Janis Joplin: Elite syncopations
Az Equins fantázianevű zongora-vibrafon duó több szempontból is különleges színfoltja a magyar zenei életnek. Különleges, mert a 2004-ben alakult együttes ütővirtuóza, Videó >Kategória: Equins, Jazz, ragtime és hasonlók
Sopron Város Fúvószenekara – Mainlow / Feldmann: Copacabana
Komolyzenei sorozatunkban Sopron Város Fúvószenekarának 2006. Szilveszteri koncertjét követhetik nyomon, amely az MKB Arénában zajlott, 2006.12.31-én. Vezényel: Ferenczy Balázs Közreműködtek: Soproni Mazsorettek (Művészeti vezető: Videó >Kategória: Jazz, ragtime és hasonlók
Sopron Város Fúvószenekara – Kurt Gäble: Les Humphries
Komolyzenei sorozatunkban Sopron Város Fúvószenekarának 2006. Szilveszteri koncertjét követhetik nyomon, amely az MKB Arénában zajlott, 2006.12.31-én. Vezényel: Ferenczy Balázs Közreműködtek: Soproni Mazsorettek (Művészeti vezető: Videó >Kategória: Jazz, ragtime és hasonlók
Piccolo Inn Zenekar – Ki-Látó Gálakoncert
A Fonó Budai Zeneház Ki-Látó címmel tartott zenei tehetségkutatójának első helyezettjei az ünnepélyes díjátadó keretében február 16-án gálakoncerttel kedveskedtek az érdeklődőknek. Videó >Kategória: Jazz, ragtime és hasonlók, Piccolo Inn
Videó ajánló: 'Jazz, ragtime és hasonlók' videók: (véletlenszerűen)
Határőrség Zenekara – S’ Wonderful
A Határőrség Zenekara előadásában ma az S' Wonderful című számot láthatják-hallhatják. Jó szórakozást! Videó >
Határőrség Zenekara – Bossanova
A Határőrség Zenekara előadásában ma a Bossanova című számot láthatják-hallhatják. Jó szórakozást! Videó >
Határőrség Zenekara – I Will Wait for You
A Határőrség Zenekara előadásában ma az I Will Wait forYou című számot láthatják-hallhatják. Jó szórakozást! Videó >
Blue chip, In the mood – Chameleon Big Band
Chameleon Big Band az IBS színpadon - Blue chip, In the mood Tekintsék meg a zenekar új műsorának, a Videó >
Ki-Látó Bronzérmes: Jambient
A Fonó Budai Zeneház Ki-Látó címmel tartott zenei tehetségkutatójának első helyezettjei az ünnepélyes díjátadó keretében február 16-án gálakoncerttel Videó >
Határőrség Zenekara – Carmen nyitány
A Határőrség Zenekara előadásában ma a Carmen nyitányt láthatják-hallhatják. Jó szórakozást! Videó >
Spain, Muy caliente, Pennsylvania 6-5000 – Chameleon Big Band
Chameleon Big Band az IBS színpadon - Spain, Muy caliente, Pennsylvania 6-5000 Tekintsék meg a zenekar új műsorának, a Videó >
Ki-Látó Ezüstérmes: Lower House
A Fonó Budai Zeneház Ki-Látó címmel tartott zenei tehetségkutatójának első helyezettjei az ünnepélyes díjátadó keretében február 16-án gálakoncerttel Videó >
Dresch Quartet
A Fonó Budai Zeneház Ki-Látó címmel tartott zenei tehetségkutatójának első helyezettjei az ünnepélyes díjátadó keretében február 16-án gálakoncerttel Videó >
Határőrség Zenekara – Samantha
A Határőrség Zenekara előadásában ma a Samantha című számot láthatják-hallhatják. Jó szórakozást! Videó >















