'Rap' videók
Az ÖSZTÖN együttes 2005 decemberében jött létre, Kothencz János alapításával. Az együttes névadója Bíró István.
A csapat a rap műfajt a hatékony önkifejezés egy lehetőségének tartja. Mindamellett a céljuk az, hogy közzétegyék mondanivalójukat az őket körülvevő világról. E könnyűzenei próbálkozáson keresztül is pozitív üzenetértékű mondanivalót (kulturált és szórakoztató módon) szeretnének eljuttatni mindazoknak, akik értékeket keresnek, és akik szeretik az elgondolkodtató, ugyanakkor kellemes kikapcsolódást nyújtó dalokat.
Az együttes valamennyi zenei alkotása, mindattól függetlenül, hogy a rap ösvényén halad, alapvetően populáris jellegű. Dalaik közt megtalálhatóak a klasszikus rap, a rock, a mulattatós, folklór és lírai hangulatú művek egyaránt.
2006 májusában elkészítették az első önálló albumukat “Ez a dal” címmel, amin 17 szerzemény található. A lemez 2000 példányban jelent meg.
Nem sokkal később megszületett erről az albumukról az első videoklip is “Kemény vagy” címmel, melyet a Duna Televízió, a Hír Televízió és a kereskedelmi TV2 csatorna egyaránt bemutatott.
2007 decemberében már a második albumuk készült el, “Vadon” címmel. Az Ösztön 2005 decemberétől folyamatosan fellép és koncertezik az ország különböző pontjain, fesztiválokon, és rendezvényeken (A Fásy Mulató színpada – Budapest, SZIN- Szegedi Ifjúsági Napok, a budapesti SzeptemberFest, stb. – hogy csak néhányat említsünk a több száz fellépésből.)
Dalaikat a Magyar Rádió és körzeti regionális stúdiói, valamint más városi adók egyaránt játszák, többek közt a “Vadon” c. dal felkerült az MR2 Petőfi játszási listájára is. Ugyancsak hallhattak már több ÖSZTÖN nótát kereskedelmi adón (pl. Klub rádió) is.
'Rap' videók
Videó ajánló: (véletlenszerűen)
Telemann (1681-1767) – Herencsár: D-dúr Kánon szonáta
"Cimbalommal a világ körül" címmel zenés utazásra hívjuk Önöket Herencsár Viktóriával, a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével kitüntetett, Magyar Videó >
After Crying együttes: Burlesque
Mai műsorunkban folytatjuk az After Crying együttes bemutatását. A most elhangzó szám címe: Burlesque Videó >
Albrecht Júlia a Molnár C. Pál Társaság kiállításmegnyitóján
Rendhagyó kiállítás megnyitójának adott otthont 2008. május 29-én a Corvin Művelődési Ház új kiállítóterme, ahol a Molnár-C. Pál Videó >
Készenléti Rendőrség Fúvószenekara – Jótékonysági Katonazenekari Parádé
A Pestszentimrei Sportkastélyban került megrendezésre a Jótékonysági Katonazenekari Parádé a Dohnányi Ernő Zeneiskola és az ETÜD Zenei Alapítvány Videó >
Franz Joseph Haydn: D-dúr Quartet, Op. 76. No. 5. – I. tétel: Allegretto /Caprice Vonósnégyes
A Caprice Vonósnégyes a budapesti Bank Centerben tartott koncertjén a zeneirodalom legkülönbözőbb hangulatú darabjain keresztül mutatta be sokoldalúságát. Videó >
Ki-Látó Média Különdíjas: Folktronica
Az ÖSZTÖN együttes 2005 decemberében jött létre, Kothencz János alapításával. Az együttes névadója Bíró István. A csapat a Videó >
Argentin Tangó Táncszínház – Tangó Expressz /3. rész
Tekintsék meg az Argentin Tangó Táncszínház előadásában a Tangó Expressz című előadás 3. részét! Videó >
Komáromi Pisti: Boldog gyermekkor /Aranyalbum 2.
A mai adásban Komáromi István Aranyalbum 2. lemezéről a Boldog gyermekkor című számot láthatják-hallhatják. Videó >
Komáromi Pisti: Ha megszólal egy szív /Aranyalbum
A mai adásban Komáromi István Ha megszólal egy szív című számát láthatják-hallhatják. Videó >
Szlovénia – Summerfest 2008. záróceremónia
A Summerfest 2008. Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásár 2008. augusztus 21-i, Százhalombattai záróceremóniájának színpadi műsorát mutatjuk be sorozatunk Videó >








