A húsvét a keresztények legfontosabb ünnepe, de a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is. A Biblia szerint Jézus – nagypénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Helyettes áldozatával megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. A húsvét egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel is, melynek elemei a feltámadás, az újjászületés.
A Magyar Mezőgazdasági Múzeum az előző évek hagyományait folytatva idén is különleges húsvéti kiállítással és játékkal várja látogatóit. A március 30-ig látogatható, csaknem 1000 négyzetméteren elterülő interaktív kiállításon megismerkedhetünk a húsvét történetével és hagyományőrző szokásaival, valódi díszített és óriás hímes tojásokban gyönyörködhetünk. Megtudhatjuk mit jelent a barkaág, miért a nyúl hozza a tojást, és mi köze van az egészhez a báránynak. Ha pedig a szellemi akadályverseny állomásait végigjárjuk, bezsebelhetjük a jól megérdemelt jutalmat.
Stábunk látogatást tett a múzeumban és rövid bemutatkozást kért néhány, ott dolgozó nép- és iparművésztől. A velük készült videó megtekinthető:
Batiz Ildikó – csuhéból dísztárgy készítő
Báling Lászlóné (Aranka) – hímestojás-festő iparművész
Berszánné Román Erzsébet – tojás hímző
Gurmai Ferenc – fafaragó
Molnár Valéria – kosárfonó
Rózsa György – tojáspatkoló
Kapcsolódó videó
Írja meg véleményét
Kizárólag belépett felhasználóink véleményére számítunk.


















