Tekintsék meg a Magyar Örökség Díjas, Europas Táncdíjas, Prima Primissima Díjas Csillagszemű Táncegyüttes Hódolat Erkelnek című évadzáró gáláját, melyet 3 részre bontva mutatunk be.
Helyszín és időpont: Hagyományok Háza, 2009. június 12.
A felvételt Andics Alpár készítette.
“Alapvető emberi jog, hogy minden gyermek megtanulhassa édesanyjának beszédnyelvét. Ugyanez a jog a játék és tánc esetében is meg kell illesse gyermekeinket”. Így fogalmaz Timár Sándor, aki feleségével, Böske asszonnyal 1993-ban megalapította a Csillagszemű Táncegyüttest. Hittel vallják és életútjukon tudatosan munkálkodnak annak érdekében, hogy mindez a lehető legteljesebben megvalósuljon. Következetes, kitartó, fegyelmezett alkotó munkáról van szó, melynek eredményességét jelzi, hogy a Csillagszemű Táncegyüttes Magyar Örökség Díjas, Europas Táncdíjas, Prima Primissima Díjas. Az együttes bejárta és járja a nagyvilágot, sikereik a hazánkról alkotott képet színesítik, gazdagítják.
Az együttesben 450 gyermekkel foglalkoznak, a legfiatalabbak három évesek. A gyermekek már kicsi koruktól megtapasztalják a közösségi szellemet, az összefogás erejét közös célok érdekében. A sikeresen haladó idősebbekben példaképet látnak. Az új koreográfiák megtanulásával, életre keltésével maguk is az alkotó munka részesévé válnak. Megízlelik az alkotás örömét, ami fontos tényezővé válik személyiségük alakulása, kibontakozása során.
Műsor:
Első rész:
1. Erkel: Palotás
2. Erkel Tibor köszöntője (részlet)
3. Szlavóniai karikázó
4. Bartók: Román táncok
5. Avasi román táncok
6. Zerindke (botos tánc)
7. Kőrispataki forgatós
Második rész:
1. Zenekari muzsika
2. Erkel: Csárdás
3. Kalotaszegi mulatság
4. Cinegés és csárdás
Harmadik rész:
1. Erkel: Hattyúdal
2. Erkel: Fegyvertánc
3. Kodály: Gyermektáncok zongorára
4. Kodály: Kállai kettős
5. Vajdakamarási pár
6. Szatmári táncok
Művészeti igazgató: Timár Böske
Koreográfus-rendező: Timár Sándor /Állami díjas, Érdemes Művész/
Asszisztensek: Mayer Orsolya, Timár Mihály
Zene: Tündök Zenekar
Jelmez: Nánási Rita
Kucsszó: Csillagszemű, gála
Kapcsolódó videó
Írja meg véleményét
Kizárólag belépett felhasználóink véleményére számítunk.


















