Omega 3 halolaj kapszula

Multivitamin gyerekeknek

Acidophilus Plus

GNLD termékek

Tündérkert

2008. március 29. szombat

Tündérkert. Móricz Zsigmond így írja: „Környös körül sík országok, s közepén a büszke vár, az erdélyi hegyek belsejében a magyar fajtának boldog tündérkertje…
A Budapest XII. kerületi Művelődési Ház Tündérkert című programjának célja, hogy egy kis szeletet kínáljanak Önöknek a ma élő, a mai fiatal, népzenével, népművészettel foglalkozó művészek által életben tartott erdélyi és moldvai kultúrából. Olyan programot kínálnak Önöknek, ahol a meghívott előadók, művészek magas színvonalon tolmácsolják a népi kultúra egy-egy ágát.
A következő két napon a 2007 októberében lezajlott nagyszabású program színpadi műsorában szereplő, moldvai csángó zenét játszó zenekarokkal ismerkedhetnek meg.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

A győri Cserefa együttes tagjai különböző zenei műhelyekben, táborokban, zenekarokban ismerték és szerették meg a moldvai énekes és zenei hagyományokat. Azóta jó néhányszor az eredeti helyszínen is megtapasztalták ennek a népi kultúrának az ott élő emberek életében betöltött szerepét. Legfőbb törekvésük, hogy ebből a sajátos világból közvetítsenek, s mivel pótolhatatlan értéknek gondolják, saját eszközeikkel újratanítsanak valamit. Tanulmányaik során mindig színeket, ötleteket és nem kész megoldásokat vettek át tanítóiktól, mestereiktől. Így az autentikus keretek között saját gondolataikkal kibővítve játsszák a moldvai csángók zenéjét.
A miskolci Esztenás együttes jelenlegi formájában három éve működik. A zenekar tagjai az 1993 óta folyamatosan működő miskolci csángó táncház keretében kezdték a muzsikálást. 2002-től új tagokkal bővülve, a táncházi kereteken túlmutató igényekkel kezdték a közös munkát. Első lemezük 2004-ben jelent meg, Hétnyolcad címmel. Számos hazai és külföldi fesztiválon szerepeltek. Zenéjükben az autentikus gyökereket követik, hangszerelésükben azonban újításokat alkalmaznak.
A péceli Gyöngyharmat együttes tagjai 1996 óta a péceli Cimbora Népzenei Műhely keretében ismerkednek a magyar népzenével, a népi hangszerekkel. Az együttes hagyományos magyar népzenét, és népzenei alapokon nyugvó feldolgozásokat játszik.
Repertoárjuk felöleli az egész magyar nyelvterület népzenéjét, de bemutatnak népszokásokhoz, jeles napokhoz fűződő dallamokat is. A népzenét, népi hangszereket bemutató koncertjeiken kb. 15 különböző hangszert szólaltatnak meg. Az együttes feladatának tekinti az autentikus hangszeres és énekes magyar népzene ápolását, továbbéltetését, népszerűsítését, színpadi előadásain, valamint táncházaikban is.
A Juhos együttes célul tűzte ki, hogy megpróbálja lehetőségeihez mérten autentikusan elsajátítani a moldvai muzsikát, és saját értelmezésében tolmácsolni a világnak. Emellett messzenyúló terveket dédelget a jövőről, melyben szerepel adatközlők személyes felkeresése, és pár nagyratörő vágy is. Az Együttes minden tagja néptáncolt, négyen közülük a mai napig is a Somogy Táncegyüttes tagjai.
A Juhos Együttes 2005-2006 szilveszterén alakult Kaposváron, jelenlegi felállásukban 2006. február óta muzsikálnak. Ekkor döntöttek úgy, hogy az együttes jövőbeli feladatának tekinti majd a Moldvában élő csángó magyarok hangszeres és énekes hagyományos kultúrájának megismerését, ápolását.
Ennyi fért mai Híradónkba, a többi fellépő együttessel, nevezetesen a szegedi Mentés Másként Trióval, a mogyoródi Öves együttessel, a debreceni Sugalló zenekarral, valamint a töki-veresegyházi Tatros-szal és a Szegedi Koboz Ének Műhellyel holnap találkozhatnak. Addig is, viszontlátásra.

  • Share/Bookmark

Kucsszó: , , ,

Kapcsolódó videó

  • No Related Post
 

Írja meg véleményét

Kizárólag belépett felhasználóink véleményére számítunk.


Videó ajánló: (új videók)