A mai adásban Komáromi István Aranyalbum 3. lemezéről a Szerelmet szerelemért című számot láthatják-hallhatják.
Zeneszerző, szövegíró, előadóművész. Gitározik, zongorázik, énekel, hangja tiszta, lírikus tenor, reneszánsz karakter. Az általa komponált művek mély lelki tartalommal és erkölcsi mondanivalóval bírnak. Jelenleg 110 levédett saját szerzeménye van. Gyermekkorában énekkaros volt, a középiskolában zenekarban játszott, a munkahelyein a kultúrcsoportokban és kulturális programokon rendszeresen szerepelt. Az Országos Szórakoztató Zenei Központban egyéni táncdalénekesként “A” kategóriás minősítésű szakvizsga bizonyítványt és működési engedélyt kapott. Tagja az ARTISJUS-nak (Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület) és az Előadóművészi Jogvédő Irodának.
Rendszeresen fellép a Kárpát-medencében a nagy tömegeket vonzó rendezvényeken, falunapokon,bálokon egyaránt. Többször volt önálló estje a Fészek Klubban és a Rátkai Klubban. Itthon a koncertjein Muck Ferenc szaxofonon, a Flashdance, a miskolci Angels, a Yasmina Hastánc Stúdió, a miskolci Fortuna Tánc és Divatstúdió, a paksi Csillag Show – Tánc Egyesület, a CIT-CAR Táncsport Egyesület, a szombathelyi West-Dance Tánciskola, Erdélyben a Guiness-rekorder Ida Aerobic Stúdió kíséri. /Forrás: www.komaromipisti.hu/
Kucsszó: Komáromi István, Komáromi Pisti
Kapcsolódó videó
Írja meg véleményét
Kizárólag belépett felhasználóink véleményére számítunk.


















